Komfortzóna, te át mersz lépni rajta?

by dr. Kovács Márta Blanka  - március 6, 2024

Manapság sokat olvasunk és hallunk róla. Kifejtem az alábbiakban, mi szól mellette és mi ellene. 

Döntsd el Te, mit szeretnél! Semmit sem tenni, vagy előrelépni és változtatni.

Mi is a komfortzóna? 

Röviden megfogalmazva: Kényelem, megszokás, napi rutinok, amit automatikusan végzünk gondolkodás nélkül. Itt jól érezzük magunkat, minden adott, ami a napi boldogsághoz szükséges. 

A komfortzóna egyénenként kisebb eltéréseket mutat, ez vonatkozik az alapszükségleteinkre: lakhatás, étel, ital, alvás, ezenkívül szórakoztató fizikai tárgyakra: tévé, mobiltelefon, internet, valamint munkahely, ami a megélhetéshez szükséges anyagi biztonságot adja. 

Kell ennél több vagy jobb? Sokaknak nem, ez jól van úgy, ahogy van. Adottak a komfortzónában élő barátaink, ismerőseink, akik szintén ott érzik magukat jól és újdonságra nem kíváncsiak, ezáltal minket is igyekeznek ide visszahúzni, ha netalán innen kilépni szeretnénk és megnéznénk, mi van a komfortzónán túl. Őmiattuk sem lépünk, mert félünk, hogy elveszítjük őket.

Mi a komfortzóna veszélye?

Bekerülsz egy mókuskerékbe és egész nap tekerned kell, pörögnöd, megállás nélkül, innen soha nem tudsz kiszabadulni, kitörni, mert olyan sebességgel forog, hogy ha megpróbálsz lépni, kitörheted a lábad, vagy nyakad, de sérülés nélkül nem úszod meg. 

Robotként kezdesz el élni, olyan leszel, mint egy automata, ugyanazok a mozgásaid, ugyanazok a gondolataid, ugyanazok a reakcióid, változatlan minden, ehhez hozzá lehet szokni, rutinszerűen végzed a feladataid. 

Stressz alig van, hisz már alkalmazkodtál ehhez a helyzethez, nincs mi kibillentsen ebből az egyensúlyból, jól érzed magad a bőrödben.

Gondolkodni sem kell, mindig minden nap ugyanazt teszed és ugyanaz történik veled. Ebben a komfortzónában sokan jól érzik magukat.

A mókuskerék fogva tart, bilincsként köt magához, nem enged el.

Előfordulhat, hogy túlpörögsz, akár túlórában is dolgozol, csakhogy itt maradhass. Ismered a napjaid minden percét, unalmas, de akkor is teszed a dolgod, mert itt biztonságban érzed magad, itt nem leselkedik rád ismeretlen veszély. 

Gyerekkorodban is ezt hangoztatták a szüleid, keress biztonságos munkahelyet magadnak, és ne hagyd ott soha, mert akkor nem fogsz éhezni, nem fogsz nélkülözni. Mindig lesz pénzed, amiből meg tudsz élni a hónap végéig. Ne akarj többet.

Magadra ismersz? Milyen érzés olvasnod ezeket  sorokat? Te biztos ezt akarod? 

Játsszunk a képzelettel egy kicsit.

Képzelj el egy mezőt, melynek határán van egy erdő, hegyek és egy patak. A mező tele virágokkal, fákkal. Itt bármit tehetsz, mindent ismersz, vakon is bárhová el tudsz menni. Ez a komfortzónád. A mező körbe van építve egy kerítéssel, melyen szöges drót is van.

Nem tudsz átlépni rajta. Ajtó nincs, amit ki tudnál nyitni. Fel kéne mászni rá és sérüléseket szenvedhetsz, ha netalán próbálkoznál a kerítésen átjutni.

A komfortzóna elhagyása

A kerítésen túl tengerkék ég szórványos felhőkkel, őzek, nyulak futkároznak, patak csörgedezik, ösvények és földutak vezetnek a hegyekig, a nap gyönyörűen süt, kellemes langyos szél fúj. A táj álomszép és csalogat. Emberek sétálnak mosolyogva, gyerekek fürödnek és játszanak a patakban, kacarászva, nevetve.

Vágysz oda, gondolkodsz, hogyan tudnál átjutni abba a világba? Megijeszt a szögesdrótos kerítés, lehet, hogy megszúrod magad, vagy felsérted a bőröd, ha átmászol rajta, vagy leesel és eltöröd a lábad. Az agyad mindenféle ijesztő dolgot bedob, és megpróbál neked rémisztő képeket festeni, csak hogy megakadályozzon abban, hogy átmenj a kerítésen. 

A tudattalan elme mindent megtesz, csakhogy megóvjon az ismeretlentől, ami veszélyeket rejthet magában. Még akkor is, ha jó történne veled. 

Mi van a komfortzónán túl?

A kényelmünk határa, amin át lehet lépni, ha bármi újba bele szeretnénk fogni, így is nevezhetnénk: a változás, a változtatás útja, ami ismeretlen, és szokatlan. Nem tudjuk mi van a másik oldalon és nem tudjuk, ott mi vár ránk.

Merészség és bátorság kell hozzá, magabiztosság és önbizalom, felvállalni a vele járó következményeket és felelősséget, ami félelmet és szorongást vált ki. 

Kell egy belső erő hozzá, amivel, ha rendelkezel, akkor energiát ad és határozottan megteszed segítségével az első lépést, ami sikerélményt ad. 

A sikerélménytől jobb lesz a hangulatod és a közérzeted, boldogságérzés önt el, örömhormonok termelődnek az agyadban, új ötleteid lesznek, elkezdesz agyalni, pörögni, jönnek a megoldások, tágul a látótered, változik a szemléletmódod. Végre lehetőséged van a vágyaid megvalósítani, amit gyerekkorod óta szerettél volna.

Mit nyerek vele, ha átlépem a komfortzónám?

  • Bármit el tudok érni és amire vágyok, meg tudom valósítani.
  • Célokat tűzök ki, mert tudom érdemes, hisz a kidolgozott tervem szerint cselekszem és lépésenként haladok előre.
  • Kihívások lesznek előttem, az akadályokat átlépem, mert tudom tanulni fogok belőle és levonom a tanulságokat. 
  • A tanulságoktól erősebb leszek, mely segít a kitartásban.
  • Nem halogatok többet, mert tudom, az csak hátráltatna.
  • Tudatosan tervezem meg a napjaim, minden célom részcélokra bontok és határidőket szabok ki, melyhez tartom magam. Ha netalán bármi közbejön, azt elfogadom és a legrövidebb időn belül bepótolom, ami elmaradt.
  • Önbizalmam nőni fog, magabiztos leszek, lelki rugalmasságom (reziliencia) erősebb lesz, pozitív szemléletmódom lesz, megoldásokban fogok gondolkodni, képes leszek az “itt és most”-ban jelen lenni, a munka és magánélet ideális mérlegét kialakítom.
  • Lesz időm feltöltődésre és kikapcsolódásra, azért, mert megteremtem magamnak, és időt fogok szakítani magamra, mert tudom ez fog energiát adni a mindennapok kihívásaiban.
  • Azzá válok, aki vagyok és lenni akartam. Önmagam lehetek végre.
  • Senki sem tud megtántorítani és megállítani. Jöhet bármilyen akadály, átlépek rajta.
  • Az erőt a tenni akarásom, az energiát az elért sikereim adják.
  • Körülveszem magam olyan barátokkal, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én és előre tekintenek.

Ha egyszer megtapasztalod azt az érzést, mely akkor önt el, amikor átlépted a komfortzónád és sikert értél el, soha többé nem akarsz mást tenni, csak tovább lépni ezen az úton.


Te melyiket választod? 

Ha át szeretnél lépni a komfortzónádon, de nem tudod, hogyan tedd meg az első lépést, és segítségre van szükséged, keress az e-mail címemen, akár hétvégén is, 24 órán belül válaszolok és időpontot egyeztetünk egy ingyenes online konzultációra.

Te meddig halogatsz és tudod-e miért?
{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás