A siker nem egyetlen ugrás, hanem apró, következetes lépések sorozata. De az első nélkül minden csak elmélet marad, és nem vezet konkrét cselekvéshez.
Ahogy Lao-ce mondta: „Az ezer mérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik.”
Gyakran nem a cél elérése a legnehezebb, hanem az a belső feszültség, amit az indulás előtt érzünk, és az út, amit addig megteszünk.
A félelem a komfortzónából való kilépéstől az, ami megbénít és akadályoz bármely cél elérésében, a tervezésben és a sikeres életben.
Itt van néhány ok, amiért az az első lépés tényleg mindent eldönt:
Miért az első lépés a legnehezebb (és legfontosabb)?
A tehetetlenségi erő leküzdése: Fizikailag és mentálisan is több energia kell a „nyugalmi állapotból” való kimozduláshoz, mint a már megkezdett mozgás fenntartásához. A semmittevés nem kerül energiába!
A szokások hatalma feletted: A szokás napi rutinná változik, a hatalmába kerít, és nem tudsz kitörni belőle. Inkább maradsz a mókuskerékben, minthogy kitörj belőle, mert így kényelmesebb. A szokásaid rabjává válsz!
Motivációhiány: ha nem tudod, hogy konkrétan mit szeretnél, akkor az első lépést sem fogod megtenni a cél érdekében. Motiváció nélkül céljaid sem lesznek!
Helyes fókusz: Kiért teszed? Magadért vagy másnak akarsz megfelelni? Mert nem mindegy. Mindaddig, amíg nem a saját érdekeidet nézed és képviseled, nem fogsz haladni az életben, és sikeres sem leszel. Fókuszálj magadra, és elérsz bármit!
A "tökéletesség" csapdája: Sokan azért nem lépnek, mert a tökéletes tervre várnak. Az első lépés viszont szembesít a valósággal, és saját csapdádba esel, nem mersz lépni. Nem a perfekcionizmus fog előre vinni, hanem az akár 90%-osan kidolgozott terv, mely célba visz!
Önbizalom-építés: Amint megteszed az első lépést, az agyad kap egy jelzést: "Meg tudom csinálni." Ez a dopaminlöket visz tovább a második lépéshez, és ezzel egy időben nő az önbizalmad valamint a magadba vetett hited, hogy képes vagy megtenni. Erősítsd az önbizalmad, és magabiztosabb leszel az élet minden területén!

Hogyan tedd meg, ha nehéz elindulni?
Bontsd le részlépésekre: Ne azt mondd, hogy „megírok egy könyvet”, hanem azt, hogy „leírom az első mondatot”. Mi a te első részlépésed? Írd le!
Az 5 másodperces szabály: Ha eszedbe jut a feladat, számolj vissza: 5-4-3-2-1, és fizikailag indulj el, mielőtt az agyad lebeszélne róla. Azaz legyél gyors, és ilyenkor ne szelektálj, ne is gondolkodj azon, mi a következő lépés. Tedd meg az elsőt, ez a fontos, erre koncentrálj! Most próbáld ki ezt, találj ki valamit és tedd meg!
Engedd el a kimenetelt: Az első lépésnél ne a végeredmény érdekeljen, csak az, hogy a lábad földet érjen. Ne abban gondolkodj, hogyan tovább, mely lépés következik, hanem az első lépést tedd meg, majd dicsérd meg magad: erre képes voltam és megtettem. Milyen akadályt kéne átlépned most, hogy az első lépést megtedd? Írd le!
Gyakorlat:
Dolgozd ki az öt lépést az önbizalom pozitív spirálján, és tedd meg a lépéseid.

Ha kérdésed van, és nem tudod a spirált magadnak kitölteni, írj, segítek neked.
Ha segítségre van szükséged a változtatásban, vagy fogalmad sincs, hogyan fogj bele, írj egy e-mailt az onlinecoachingdoctor@gmail.com címre, és kérj tőlem ingyenes konzultációra időpontot.
A változás gyakorlása online csoportos tréning formájában indul minden hónapban új csoporttal. Ha megszólít, jelentkezz e-mail címeddel, mert részleteket e-mailben küldök.
Minden alkalommal lesz egy gyakorlat is, mely egy, a csoport által kiválasztott konkrét élethelyzet szerepeinek végigjátszása lesz élesben.
Itt lehet jelentkezni: onlinecoachingdoctor@gmail.com
-
tanfolyam
-
Csoportjaim
Ingyenes konzultáció
Amennyiben segítségre van szükséged, megtalálsz ezen az e-mail címen: onlinecoachingdoctor@gmail.com
24 órán belül válaszolok. Vagy foglalj időpontot ingyenes konzultációra a honlapomon.
